A Sebes-, Fekete- és Fehér-Körös, valamint a Berettyó összefolyása körül elterülő mocsár, mely egyfelől Szeghalom. Csökmő és Komádi, tehát a Sebes-Körös körül (Kis-Sárrét), másfelől Nagy-Bajom és Füzesgyarmat közt s így a Berettyó körül (Nagy-Sárrét) terül el; amaz 35 km. hosszú csatorna által nagyobbára le van csapolva, emez is részben ki van szárítva.

 

A régebbi hagyományok a XIX. század végéig megfigyelhetők, de ettől kezdve gyorsan haladnak a polgárosulás felé, amikor már csak bizonyos viseletelemeken fedezhetők fel a hagyományok.

Az 1870-es években még általános lehetett férfiakon a bőujjú-, vagy a borjúszájú ing a rojtos szélű gyolcs gatya, posztó mellény (lábri), rogyós szárú, oldalvarrott csizma, s hétköznapokon a szalmakalap. Ünnepnapokon, különösen a gazdák már mind gyakrabban vesznek fel posztónadrágot, és zsinóros dolmányt, fejükre pedíg kisszélű, darutollas kalapot, télen fekete báránybőr sapkát tettek. Ekkor még általános a hosszú haj, s a szegényebbek, főleg a pásztorok viselnek bocskort.

A XIX. század végére a mellény fölé már ujjast vesznek, kb. ekkor éli virágkorát a rátétes cifraszűr. A nagyobb gazdák kizárólagosan fekete, vagy sötétbarna, sötétszürke-, a fiatalok a fehér alapú, de fekete rátétes váradi szalontai-, később berettyóújfalusi szűröket kedvelték. Télen természetesen itt is viselték a hosszú nagybundát, vagy a rövidebb csüvöst. Az idősebbek viseltek fekete gubát is.

A XIX. századra még mindhárom faluban megmarad a csizma viselet, de már eltérő szabású priccses nadrággal. Általánossá válik a kalapviselet, de ennek szélét a környező falvaktól eltérő módon hajtjuk fel-, vagy le. A nadrág elé kék súlc kötőt kötnek, de ez Gáborjánban olyan bő, hogy az egész testüket szinte szoknyaszerűen körbe fogja. Nyáron szinte mindenki szalmakalapban járt.

A női viseletben a XIX. század elején egyformán megtalálható volt a hosszú ing, vagy a rövid ing, a pendellyel. Az ingre felül hozzád illő, tülled álló, vagy bujbele nevű mellényféleséget, s maguk szőtte vászon-, vagy ünnepnapokon bolti bagazia, selyem, bársony, vagy más értékes anyagból készült, egy-két alsószoknyával bővített szoknyát viseltek. Az idősebbek mindig sötétebb (esetleg fekete), a fiatalabbak világosabb színekkel. A szoknya elé annak anyagával megegyező, de nem feltűnő kötőt kötöttek. A lányok hajukat szalagba fonták, s többnyire fedetlen fővel jártak (a párta viseletről nincsenek adataink). Az asszonyok hajukat mindig kerek kontyba tekerték, s delin kendővel bekötötték. A módosabb viseletek a kendő alatt un. tartjagos főkötőt. Lábukon fekete csizmát, az 1870-es évektől mindinkább cipőt hordtak. Télen nyakukba vastag nagykendőt, berliner kendőt öltöttek. Nők is hordtak bőrmellest, vagy ujjas kisködmönt. A század végén felbukkan a rövid, pelerinszerű derecskei kisbunda. Az előkelőbbek viseltek posztóból készült, zsinórral díszített tiszagubát.
A XIX. századra a leányok és a fiatalasszonyok viselete teljes egészében igazodott a korabeli polgári viseletekhez, csak az idősebb asszonyok őrizték egészen az 1930-as évek végéig a bő szoknyát, a berliner nagykendőket, a nyári papucs viseletet, s természetesen a megszokott alsó fehérneműket.

 

Forrás:
http://kjntfotoarchivum.adatbank.transindex.ro/kep.php?id=62